A SZEGA Camembert Kft-t 1994-ben kiskereskedelmi tevékenység céljából alapították, az ország első bevásárlóközpontjában, a Budagyöngyében (1026 Bp. Szilágyi Erzsébet fasor 121). Az üzletnek már ekkor saját beszerzési egysége volt a Magyarországon még szinte ismeretlen külföldi prémium kategóriás termékekre. Működését 10 négyzetméteren kezdte, folyamatosan fejlődve napjainkban közel 500 négyzetméteren tevékenykedik. Ez a Magyarországon egyedülálló Gourmet Szupermarket immáron 11. alkalommal nyerte el a Best of Budapest címet és 2016-ban az Év Boltja versenyen Független szupermarket kategóriában hozhatta el a címet.
A kiskereskedelmi siker után egyre nagyobb igény mutatkozott az Európai élelmiszer ipari termékek iránt. Ennek hatására a SZEGA 1998-ban megkezdte nagykereskedelmi munkáját, segítve ezzel az ekkor kialakulóban lévő hipermarketek munkáját. A helyi és nemzetközi kiskereskedelmi vállalatok kiszolgálásának köszönhetően mára az ország szinte összes nagyvállalatának beszállítójává vált. Ezek mellett Sleptúrás autóinkkal a tradicionális kisboltokat, éttermeket és szállodaláncokat is ellátunk.
A SZEGA Foods közel 50 neves európai gyártó termékeinek kizárólagos forgalmazója Magyarországon. Boltunkban megtalálható több, mint 3000 termék a legnagyobb brandektől a saját SZEGA márkával ellátott termékekig.
A professzionális, egész országra kiterjedő kiszolgálás jegyében 2004-ben megépült a SZEGA logisztikai központja a Budapesthez közeli Diósdon. A fejlesztéseknek köszönhetően további termékkategóriák is megtalálhatók, mint például szobahőmérsékletű, hűtött és fagyasztott termékek, melyeket saját teherautóikkal szállítanak az ország minden területére, megfelelve a legszigorúbb HACCP-, BBQ-, AQAP-, ISO-, IFS - követelményeknek is.
2010-ben egy kisebb korszerűsítésnek köszönhetően megnyitottuk saját, az EU szabványoknak megfelelő szeletelő és csomagoló üzemünket, így még rugalmasabban és gyorsabban tudunk megfelelni ügyfeleink egyéni igényeinek is.
2013-ban a Multikon Kft-vel együttműködve bővítettük szárazáru készletünket, így bátran állíthatjuk, hogy több mint 200 tradicionális márka forgalmazói lettünk. Leányvállalatunkkal a SZEGA Dalmacija d.o.o együttműködve Horvátországba is szállítunk termékeket, heti rendszerességgel
Célunk, a gyártókkal való hosszú, eredményes együttműködés.